
Andok Andrea vagyok a „mi elintézzük” alapítója. A vállalkozás gondolata, akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a páromnak segítenem kellet a vállalkozásában mivel Építőipari cége van . A rengeteg munka mellett nem tudott időt szakítani ügyfelei és a saját maga hivatalos ügyek intézésére, mely sok időt és energiát vett igénybe. Az ezzel kapcsolatos ügyintézés igen hosszadalmas. Elég nagy fejtörést okozott, hogy én a munkahelyemről hogy tudok elszabadulni . Gyakorlatilag az összes szabadidőm és szabadságom erre ment rá. A hivatali sorban állások közepette, illetve a barátokkal való beszélgetések közben azt tapasztaltam, hogy ez nem csak nekünk és a házépítéssel kapcsolatos ügyeknél probléma, hanem gyakorlatilag mindenhol. Egyetlen családanya, több műszakban dolgozó ember sem engedheti meg magának, hogy kiessen a munkából. Ekkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Ezért alapítottam meg a vállalkozásomat!
Miben tudunk segíteni?
Legyen szó földhivatali, közművekkel kapcsolatos vagy kormányhivatali ügyekről, mi elintézzük Önnek! Nem csak magánszemélyeknek, hanem vállalkozóknak és cégeknek is megkönnyítjük a dolgát. Földrajzi helyhez kötött ügyintézést csak Budapesten, illetve egyes esetekben Pest megye területén vállalunk.( Érd,Budaőrs, Diósd ) Kérjük ebben az esetben érdeklődjön irodánknál.
Forduljon hozzánk bizalommal! Kézbe vesszük ügyeit!